Mitsubishi Lancer

Lancair

Leo 2007-ben vásárolta meg az akkor még fakó, piros, ’93-as gyártású Lancert. Első saját autó volt, azóta már több, másik autóval is megfordult, de az első szerelem mindig különleges. A megvétel pillanatában tiszta volt, hogy az autó nem marad gyári.

Elsőnek kapott egy tisztességes autóhifit, ami akkor egy belépő szintű Alpine fejegységből, 2 db 600 Wattos DLD mélynyomóból, egy 4 csatornás erősítőből és egy 16 centis első komponens szettből állt. Az utastérben a közép és magassugárzók egyedi helyeket kaptak az A oszlopon, illetve az ajtókban. A későbbiekben a fejegységet egy motoros, monitoros, DVD-s, multimédiás fejegység váltotta, ami szintén Alpine gyártmány volt (IVA-D10R). A hifi őrület hamar lecsengett, így 2008-ra egy teljes átalakulás volt a cél. Egyrészt, mivel a gyári karosszéria már igencsak lyukacsos volt itt-ott, másrészt 2008-ban indult a Járműszépségverseny (JSZV), ami egy online szavazós autós szépségverseny volt a kétezres évek végén. Leo nem szeretett volna gyári, ütött-kopott külsővel megjelenni, ezért próbált szakembereket keresni a projekthez. A cél egyszerű volt: olcsón megúszni egy minőségi átépítést.

Hamar rájött, hogy a kettő általában üti egymást. Azt mondták neki, a kritikus pontokat feltöltik, és behúzzák üvegszállal, elvégre a műanyag nem rohad, ez a karosszéria pedig innentől örök élet plusz két év. Az autó minősíthetetlen lett. Elütöttek egymástól az elemek, hullámzott a kocsi oldala a gitteléstől, és úgy meg volt folyva a lakkozás, mint a télen lemosott autó oldalán a megfagyott víz. A koncepció amúgy nem lett volna rossz, egyedi fronttal, falazott csomagtérajtóval, és egy rézvörös-fekete fényezéssel, de az építés minősége gyalázatos lett. Leo egész szezonban kereste az új szakembereket, akik helyre tudják hozni a barmolást. Végül a 2008-as Füzestuning találkozón talált egy zöld Lancert, aminek makulátlan fényezése volt, így meg is lett az új terv.

A zöld Lancer helyileg Cegléden épült, így ezt is oda kellett levinni 2008 utolsó napjaiban. Előtte még teljesen szét kellett szedni az egészet, és a guruló bódét egy tréler szállította előbb a lakatoshoz, utána a fényezőhöz. A lakatosnál ki lett javítva minden gányolás, ami nem kis munka volt. Pár hónap alatt az üvegszálas tákolmány alatt burjánzani kezdett a rozsda, így sokkal több munkája volt a lakatosnak. Cserélni kellett a küszöböket, hátsó íveket, tankbetöltő-nyílás környékét, meg még számtalan kisebb-nagyobb foltot. Ezt követően került a fényezőhöz. A munka lassan haladt, mivel a mesternek éppen családi gondjai voltak, emiatt pedig a fényezés sem lett tökéletes. Ezúttal az autó a Subaru fehér színét kapta meg, de a lakkba szórtak egy kis arany csillámot, ami nem volt jó ötlet. Napfénynél a fehér szín annyira rikított, hogy nem lehetett látni a csillámot, sötétben pedig nem fehér volt az autó, hanem picit inkább sárgás. Mint ha koszos lenne. Mindenesetre az első nekifutás után ez már minőségi előre lépésnek számított. A 2009-es év a teljes karosszéria felújításon kívül más terveket is tartogatott. Ekkor érkeztek a fekete betétes, síküveges lámpák is, ami éveket fiatalított az ekkor 16 éves autón. Az autó végül 6 nappal az első találkozó előtt került vissza Ceglédről, így nem kis hajrát kellett végrehajtani ahhoz, hogy teljes pompájában tündökölhessen.

Motor, váltó vissza, teljes kábelezést visszakötögetni, meg persze a teljes legónak minden darabja kellett. Pár óra híján, de sikerült a lehetetlen. Ezután kapta meg az autó az első elismerő szavakat, pedig a nagy durranás még a hajón volt ekkor. Leo régi álma volt egy air ride rendszer, amivel az utastérből lehet állítani az autónak a magasságát. Ez 2009-ben még viszonylag új dolog volt, nem lehetett otthon összebarkácsolni egy rendszert ebay-ről rendelt alkatrészekből, így az egyedi rendszerek is drágák voltak. Végül egy D2 Racing rendszerre esett a választás, ami tulajdonképpen egy állítható sportfutómű, csak rugók helyett légpárnákkal. Állítható a keménysége is, de az egész teljesen mechanikus, nincs semmilyen vezérlő elektronika, ami a manapság kapható rendszereknél már alap dolognak számít. Viszont 10 év használat után is ugyanúgy működik minden, mint a beszerelést követően, úgyhogy mondhatni megbízható cucc. Az autó végre jól nézett ki, így hősünk is boldog volt, és egy darabig élvezte az autó nyújtotta örömöket. Egészen 2011 elejéig, amikor hirtelen jött egy lehetőség.

Leo 2010 végén kicsit megelégelte a „tuning világot”, ezért úgy tervezte, hogy év végén elteszi az autót és majd csak akkor lesz újra elő véve, ha minden készen áll egy következő nagy projekthez. Három héttel a 2011-es AMTS előtt (akkor még Carstyling.hu Tuning Show) elég nagy botrány kerekedett. Leo a JSZV-s szereplések után előbb szervező, majd tanácsadó lett, 2010-től pedig két társával együtt irányították a csapatot hárman. Leo szeretett volna háttérbe vonulni, mivel két társa látszólag jól csinálta a dolgát, azonban a személyes feszültségek a két ember között odáig fajultak, hogy egyikük hirtelen lelépett, és új csapatot alapított. Nem nagyon volt tehát lehetőség “visszavonulni”, mivel rendbe kellett hozni a károkat, standot intézni a show-ra, meg persze ha már így alakult, akkor nem ártana a standra valami autót is kitenni. Ehhez mondjuk kellettek a haverok is, mivel ezúttal nem volt se idő, sem pénz arra, hogy műhelyekbe szállítsák az autót. Ráadásul eddig még senki sem tudta úgy megcsinálni az autót, hogy jó is legyen, ezért nekiálltak ők maguk. A tető elkezdett hólyagosodni (típus betegség), amit természetesen javítani kellett, de ezt leszámítva is volt munka az autón bőven. Az oldalára például terepmintás dekor készült fóliából. Költséghatékonysági szempontból egyedileg vágták ki ollóval a formákat, mivel nyomtatva sokkal drágább lett volna.

A csomagtartó kapott egy kárpitozott beépítést, és összeállt a fehérre bőrözött belső is, az immáron kijavított tetőre pedig felkerült egy egyedileg, kézzel készített lakkfilces dekoráció, amit nem volt egyszerű lelakkozni, mivel az oldotta a festéket. Nagyon vékonyan végül sikerült felvinni a szükséges rétegvastagságot a felületre, de elképesztően időigényes volt, ami ekkoriban luxusnak számított, ugyanis mindent meg kellet csinálni három hét alatt. Az autó oldalán ekkor még volt egy arany „csík”, ami nem igazán illett az új, terepmintás, huligános külsőhöz. Ekkor még nem lehetett a matricabombát paplan méretű tekercsekben kapni, így egyenként kellett felragasztgatni mindegyiket, majd a végén körbe vágni. Külön mókás dolog volt a kölcsön kapott RSL Cult felnikre (7,5-9×14”) gumit találni, mivel ami rajta volt az sajnos még arra sem volt alkalmas, hogy az autót rajta gurítsák. Végül megint csak órák híján, de sikerült elkészülni az autóval, emellett pedig a stand is összeállt, így megint mindenki boldog volt. Kellett hozzá napi 10-15 energia ital fejenként, de sikerült. Ezután az autó megint háttérbe szorult kicsit, sokáig csak a garázsban állt.

2013-ban aztán újra előkerült a téma, és ismét saját projekt kezdett formálódni, ekkor már teljes egészében szakemberek nélkül. Ekkor sikerült beszerezni az új kombi első lökhárítót, amit Mitsubishi-s körökben Libero lökhárítónak hívnak, mivel a távol keleten ilyen néven mentek a kombi Lancerek. A fehér fényezés eddigre már rettenetesen nézett ki, így ezzel is foglalkozni kellett. Idő ezúttal volt bőven, így szépen lassan elkészült az otthoni garázsfényezés. Az egyszerűség kedvéért alapozószürkére, mivel könnyű vele dolgozni, és amúgy is szürke szín volt a cél. Mindezek egy full polír, Keskin KT5 felniszettel lettek feldobva, és a csillogó kerekek szépen fel is dobták a matt karosszériát. Ez az építés csak a 2014-es AMTS-re készült, utána az autó ismét vissza került a garázsba még egy kis időre. Jelenlegi állapota 2015-ben kezdett el alakulni. A tetőrohadás ismét előjött, ezért végül arra a döntésre jutottak, hogy kivágják az egész tetőt, és a helyére bekerül egy nyitható ponyvatető egy Renault Twingo-ról. A franciás behatás a Dacia Duster barna színével folytatódott, amit ezúttal ismét egy profi fényező által került felfújásra. Nem vitás, hogy az eddigi legjobb fényezés, ami készült az autóra, de ez sem lett tökéletes tejesen. Az új külsőhöz persze megint dukál az új kerék is, ezért ebben az évben vadi új Japan Racing 8×16” felniken gurult az autó.

Egészen addig a „végzetes” napig, amikor is Leo meglátta álmai felnijének hirdetését. A Work Meister hazánkban annyira nem ismert, viszont tőlünk nyugatra (vagy távol keletre) hatalmas hype lengi körül. Nagyjából, mint nálunk a BBS RS. A szett 15-ös méretben, használtan is kétszer annyiba került, mint a pár hónappal korábban újonnan vásárolt 16-os JR szett, erre jött még a szállítási költség, és az egyedi nyomtávszélesítő, süllyesztett csavarokkal. A szép kerékhez persze nem árt, ha valami fék is párosul, különben elég bután néz ki az autó. Előre kétdugós Brembo fékek kerültek, egy FTO-ról, de a korabeli EVO-kat is szerelték vele, tehát plug&play. Mérete „csak” 276mm, ami manapság már inkább kicsi, de egy 15”os felnihez sokkal nagyobbat amúgy sem lehet. Hátul gyárilag dobfékes volt az autó, ezt egy komplett tárcsafékes rendszer váltotta egy ABS-es Lancer-ból. Végül az egész futómű kapott egy érdekes színű szinterezést, és az összes csavart újra cserélték a szilentekkel együtt. A beltérből is kikerült a fehér bőrbelső, a helyét pedig inkább a sportos irány vette át. Bride állítható sportülések és Sparco 4 pontos övek kerültek az autóba az ajtókárpitok pedig a bőrözés helyett műbársony flokkolást kaptak, mint a versenyautók.

Az építésnél ezúttal is rengetegen segítettek. Leo édesapja mellett természetesen ismét ott voltak a haverok is, akik fáradtságot, időt, energiát nem kímélve mindig rendelkezésre álltak. Nélkülük ez az álom valóban csak egy álom maradt volna. Lehetetlenség összeszedni minden embert, akik az elmúlt 12 évben dolgoztak az autón, de a sok munkának végül meglett az eredménye: a 2016-os AMTS-en, profi kategóriában TOP hazai építés díjat nyert az autó, ami tulajdonképpen a hab volt a torta tetején. Persze emellett más díjakat is sikerült bezsebelni, de ez volt az, ami minden szinten kiemelkedik a többi közül. Sajnos az elmúlt időben Leo nem tudott annyit foglalkozni az autóval, mint szeretne, de már megvannak az új tervek a következő átalakuláshoz. Ez pedig őt ismerve csak idő kérdése.

Szöveg: Gerilla Garage
Képek: Roli, Mosoni Péter, Tóth László Rudolf, Carstyling.hu, Carbon Media